Minden, ami szép és jó (vagy csúnya és rossz)

A művész

Nemrég döbbentem rá, hogy már lassan egy éve ismerem Corinnát. Barátságunk a Myspace-en kezdődött, még azelőtt, hogy az első dalokat feltette volna az oldalára. Furcsa belegondolni, akkor még teljesen kezdetleges volt a profilja, és csupán rövid bemutatkozásából derült ki, hogy ő tulajdonképpen zenész, és már számos lemeze meg is jelent. A honlapjára látogatva aztán bővebb képet kaphatott pályájáról az egyszerű halandó, így megtudhatta azt is, hogy már kiadott négy albumot, amelyek sajnos nem arattak kirobbanó sikert, bár szülővárosában szert tett általuk némi ismertségre. Nem sokkal előttem regisztrált a Myspace-en, abból a célból, hogy a zenéjét népszerűsítse e sokak által látogatott oldal felhasználóinak körében.

Amikor megkaptam tőle az első üzenetet, még erősen kezdőnek számítottam az új "közösségben", ezért még nem büszkélkedhettem sok baráttal, és általában elfogadtam mindenki kérését, aki meg akart ismerkedni velem. Mindezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert ha most küldene nekem "friend request"-et ( vajon lehetne erre a kifejezésre szép magyar megfelelőt találni?), lehet, hogy visszautasítanám, mivel a Myspace "fogságában" eltöltött egy év után már tudom, hogy ott naponta kap az ember efféle üzeneteket különböző zenészektől/bandáktól, akik mind a "barátai" akarnak lenni egy kis hírnév érdekében. Az ilyeneket ma már hanyagolni szoktam, hiszen mi értelme lenne annak, hogy négyezer zenekar legyen a listámon, akiknek talán belehallgatok egy-két művébe, de utána az életben többet nem látogatok el az oldalukra? Corinna viszont még akkor tűnt fel, amikor lelkesen vettem be minden jelentkezőt virtuális ismerőseim közé, hogy aztán még annál is lelkesebben írjak nekik kommentárokat.

Egy nap aztán gondoltam egyet, és Corinnának is írtam pár sort, vagy az is lehet, hogy csak egyet, de az egészen biztosan szerepelt benne, hogy "I can't wait to hear your music." Ő ezt aztán szinte extrém módon kedves válasszal hálálta meg, majd a képeimet is olyan dicsőítő hozzászólásokkal látta el, hogy teljesen zavarba jöttem. Azóta már tudom, hogy kicsit hajlamos a túlzásokra, és szeret mindenkit az egekig magasztalni, aki kedveli őt és a zenéjét, de akkor még szinte sokkolt ez a nagy bókáradat. Hogy valamiképpen viszonozzam a jóságát, gondoltam utánanézek, nem lehet-e kapni a CD-it valamelyik internetes áruházban. Mivel nem találtam semmit, megírtam neki, hogy sajnos Magyarországon nem értékesítik a lemezeit, és hogy mennyire kár, hogy nem hallgathatom meg őket. Szeretném leszögezni, hogy ezzel a levéllel semmilyen hátsó szándékom nem volt, és eszembe sem jutott, hogy olyan választ kaphatok rá, amilyet aztán volt szerencsém elolvasni. Corinna ugyanis meghatódva érdeklődésemen, azonnal felajánlotta, hogy elküldi nekem az első albumát, ami a Chasing The Ghost címet viseli, és ígéretét be is tartotta. Pár hét múlva már a kezemben tartottam a CD-t dedikálva, ahogy kell.:-) Később -  egy kivételével, amit innen rendeltem meg - az összes többi addig megjelent lemezéhez is protekciósan jutottam hozzá, és ezeken kívül még kaptam tőle sokminden mást is, többek között Tori Amos koncertfelvételeket, illetve Fiona Apple legújabb albumát (eredetiben!). Ő pedig megtudhatta az én jóvoltomból, hogy mitől olyan varázslatos a Boci csoki, vagy hogy milyen remek zenét játszik a Kimnowak zenekar. ( Mielőtt valaki félreértené, ezeket nem szóbeli tájékoztatás útján tudta meg tőlem, hanem úgy, hogy én is küldtem neki jópár cuccot.:-))))

Kapcsolatunk persze nem merült ki a különféle csomagok tengerentúlra való feladogatásában, és volt néhány meghatározó élmény, amit az ismeretségünknek köszönhetek. Ezek közül nem mindegyik pozitív, ami annak tudható be, hogy Corinnával elég sokan összevesztek a korábbi "hódolói" közül, én pedig egyszer roppant szerencsésen pont a az indulatok kereszttüzébe kerültem. A részleteket nem akarom kiteregetni, de a lényeg annyi, hogy Corinnát nagyon könnyű megbántani, és sokan nem vették figyelembe ezt a tényt. Megértem azokat is, akik elfordultak tőle, hiszen nehéz elviselni az állandó depresszióját, de úgy gondolom, én ma már tudom kezelni a helyzetet.

Abba bele kell törődni, hogy segíteni úgysem tudunk, hiszem nem vagyunk szakemberek, ha pedig valaki komolyan gondolja a barátságot, akkor nem dobja azt félre csupán azért, mert a másik esetleg nem olyan könnyű eset. (Oké, most lehet, hogy finoman fogalmaztam...) Ha figyelembe vesszük, hogy mennyi rossz érte Corinnát az életben, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy kissé borongós a hangulata. Ez azonban sajnos a kapcsolataira is rányomja a bélyegét, mivel nem bírja elviselni, ha valaki szóvá teszi, hogy nem lehet egy egész életet a depresszió rabságában leélni, és meg kellene próbálnia valahogy a kitörést. Ő azonban teljesen beleragadt ebbe az állapotba, szinte már ebből táplálkozik, ez élteti az egész művészetét. Gyakran elgondolkodom, hogy vajon tudna-e akkor dalokat írni, ha minden rendben lenne a lelkében. Lehet, hogy azért mérte rá a sors ezt a sok csapást, hogy azzá válhasson, aki? Akárhogyis van, egyenlőre nem találja  a barlangból kivezető utat. ( Hogy kicsit visszautaljak a tegnapi filmismertetőmre is.)

Tudom, hogy ez az állapot volt az oka annak, hogy tönkrement a barátsága Michelle-lel, aki korábban egyik legnagyobb tisztelője volt. Akármennyire is összevesztek azonban, azt sosem fogom tudni megemészteni, hogy valaki, aki annyira ajnározta Corinnát, aki hónapokon keresztül ömlengett arról cicerói körmondatokban, hogy milyen utánozhatatlan, csodálatos, tehetséges és gyönyörű is Corinna, hogyan volt képes magából teljesen kifordulva elmondani őt mindennek. Az emberek véleménye nyilván változhat, és csalódhatnak is a másikban, de úgy gondolom, Michelle erősen eltúlozta a dolgokat. Na, persze Corinna is, csak ez az ő esetében megbocsájtható. Akkoriban egyébként egy-két dologban én is oszottam Michelle álláspontját, de próbáltam vele megértetni, hogy ő nem veheti rá Corinnát, hogy változtasson az életén, ha ő nem akarja. Michelle azonban túl heves természet volt, így hiába próbálkoztam a békítéssel, csak rosszabb lett minden.

Akkor határoztam el végleg, hogy többé nem folyok bele azokba a konfliktusokba, amik Corinna és egykori "barátnői" között alakulnak ki, mert ilyen akadt még később is, nem is kevés. Érdekes, hogy milyen gyakran fordultak ellene olyanok, akik pár héttel az összezördülés előtt még hevesen védték őt a "támadóival" szemben. Az utóbbiak pedig sajnos mindig is jelen lesznek Corinna életében, hiszen azáltal, hogy kilépett a nyilvánosság elé, tulajdonképpen közszereplővé vált, és ezzel, valamint érzékeny lelkének teljes feltárásával szinte célpontul kínálta magát azoknak, akik szeretik az idejüket mások kínzásával tölteni.

A zene 

Most, hogy ilyen bőven kifejtettem Corinnáról vallott nézeteimet, nem árt, ha szólok néhány szót a zenéjéről is. Első lemezei, a Bless The Child, Chasing The Ghost, The Deeper You Go, The Higher You Fly és a The Other Side Of The Sky stílusbeli egységet alkotnak, amit csak a későbbi Undertow tör meg. Ezek hangzása leginkább a korai Jewelt juttatja az eszembe az egyszerű, gitárral előadott kissé country-s beütésű dalokkal, amelyek témája még elég változatos.

 Az őket követő Undertow már egy új korszak kezdetének tekinthető. Ennek kedvéért Corinna hangszert cserélt, és immár zongorakísérettel énekli új szerzeményeit. A lemez hangulatát tekintve meglehetősen homogén. Sötét, fájdalommal teli szövegek követik egymást a hozzájuk tökéletesen passzoló melankolikus dallamok kíséretében. Corinna talán még nem találta meg teljesen az egyéni hangját, hiszen a CD hallgatása közben könnyen eszünkbe juthatnak az Evanescence lassabb számai, de már jó úton halad felé. Az album fő témája a kedves elvesztése, és ez szinte kivétel nélkül minden számra rányomja a bélyegét. A February című darabban Corinna még Edgar Allan Poe versére, a Lee Annácskára is utal.  Szintén irodalmi hatásként a lemez címadó dalában Ophélia alakja is feltűnik, akinek a sorsával Corinna érez némi rokonságot, persze merem remélni, hogy az őrület nem lesz közös vonás kettőjük között. Bár a  lemez a veszteségeket, halálvágyat és a negatív érzések egész tárházát vonultatja fel, hallgatásakor feltámadhat a remény is, hogy a zene által talán sikerül feldolgozni mindezeket.