Ha a bulimia természetéről szeretnénk egyszerű, hatásos képet kapni, Elisabeth Vera Rathenböck alkotását nekünk találták ki. A Jéggyerek precízen vezet végig a mentális betegség sokak által ismert fázisain, az önbizalom döntő megroppanásától a pusztító állapot felismeréséig. Teszi mindezt a tinédzser Kathrin történetén keresztül, két színész között megosztott egyetlen nagy monológgal.
„A kalória iránytű megóv az evéstől” mondja a tizennyolc éves, folyton feszült lány, miután „barátnője”, a roppant trendi Judit rádöbbentette, hogy az életben csak az lehet sikeres, aki vékony. A rossz tanácsadó felerősíti a hegedűművész apa által teremtett nyomást, ami Kathrint végül a pszichés zavarba kergeti. A végső lökéshez persze elengedhetetlen az az egyoldalú vonzalom is, ami a főhőst Martinhoz, a fotós fiúhoz fűzi. Valamennyi szereplőt Kathrin mutatja be, akinek két megjelenési formáját Kakasy Dóra és Pálos Zsuzsa kelti életre. Ez a megkettőzöttség a darab egyik gyenge pontja. A második Kathrin jelenléte gyakran feleslegesnek hat, hiába Pálos Zsuzsa remek alakítása. A figyelmet egyértelműen a „fiatal verzió” köti le, ő formálja meg a kulcsfigurákat, folyamatosan mozgásban maradva. Láthatóan az őt játszó színészen áll, vagy bukik az előadás, ezért talán jobban is működne az egész monodrámaként.
Kakasy Dóra erőteljesen, ahol szükséges, elegendő iróniával mesél a tehetséges zongorista tinédzserről, akit környezete káros impulzusai (főként a hamis, elnyomó barát és a rideg apa) annyira megtörnek, hogy elhiszi, csak az evés kontrollálása által tarthatja irányítása alatt az életét. Számára minden siker, vagy kudarc az étkezés függvénye. A koplalás gyötrelmei alól látszólag feloldja Judit tippje a táplálék felszívódásának megakadályozására, hosszú távon azonban ez teszi tönkre teljesen. Egyértelmű színészi csúcspont a zabálási roham, és a vele járó bűntudat, illetve lebukástól való rettegés érzékletes bemutatása. A bulimiát törvényszerűen kísérő fizikai hanyatlást csupán elejtett, flegma megjegyzésekkel hozzák tudtunkra, amitől a reménytelenség hangulata csak fokozódik.
A Jéggyerek sikerének kulcsa a kivitelezés módjában rejlik. A darab szövege nem nevezhető különlegesnek, üzenete kissé szájbarágós, szinte tankönyvi pontossággal szól a súlyos evészavarról. Szeretethiányos családi környezet, önbizalmat tudatosan leépítő rivális, megfelelési kényszer, a külsőségeket előtérbe helyező korhangulatból is adódó „szürke egér” komplexus, mind olyan elemei a cselekménynek, amiket bárki összeszedhet a témában való rövid kutatás során. Az ötletes rendezésnek és az életteli alakításoknak köszönhető az a plusz, ami a művet élvezhetővé teszi. Ezeket figyelve az összecsapottnak tűnő befejezést is meg lehet bocsájtani.
(A Jéggyerek premierje január 22-én volt a Kulteában. Fordította Schubert Éva, rendezte Szitás Barbara.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.