A nyár első Placebo koncertje egy álom volt. Első sor, pont Briannel szemben, tizenöt szuper dal…Hradec Kralové replüterén valóban elszálltam. Még csak szenvedni sem kellett érte, hiszen bár délután egy körül már foglaltam magamnak  a helyet, a várakozás elviselhető volt, a színpad árnyékában viszonylagos kényelemmel lehetett üldögélni, az est fő produkcióját megelőző négy másik koncert pedig mind élvezhetőnek bizonyult.

A helyemet ezúttal senki nem akarta elvenni tőlem, de nem is sikerült volna, mert erősen kapaszkodtam a korlátba. Mire Molkoék színpadra léptek ( kicsivel fél 10 után), már kezdett kerülgetni az álommanó, de már menekült is visítva a Kitty Litter első taktusai hallatán. Én azonban maradtam, és olyan jól éreztem magam, hogy az már felháborító. Sajnos fotók is készültek az első sorban révülten bámuló emberekről, akik között az én idétlen ábrázatom is látható.

Nem, nem fogom megmutatni!

Szokás szerint az első négy dal megegyezett az új lemez, a Battle For The Sun kezdő számaival, és körülbelül a második után Brian udvariasan, ám határozottan távozásra kérte a közönség előtt összegyűlt fotósokat és újságírókat, akik nem szívesen, de engedelmeskedtek neki. Hiába, a tekintély az tekintély, meg is kapta érte az elismerő tapsot. Persze, lehet, hogy akkor is ünnepelték volna, ha felszólítja a repülőket, hogy ne röpködjenek a színpad fölött. Ezen kívül keveset beszélt, és nem is nagyon mosolygott, pedig mostanában gyakran teszi. Állítólag nem érezte túl jól magát, talán ezért volt kevésbé kommunikatív, és a dalok is ezért sikerültek egy kicsit rövidebbre a szokásosnál. De lehet, hogy utóbbi csak a fesztivál szűkös időkeretének volt köszönhető. Így összesen 1 óra 15 percig élvezhettük a bulit, ami őrülten kevés. Olyan volt, mint egy tüsszentés. Mikor elkezdték játszani a Song To Say Goodbye-t, ami a ráadás előtti utolsó dal, nem akartam elhinni, hogy mindjárt vége…Mintha csak 4-5 szám ment volna le, pedig valójában már a tizenkettediknél tartottak.

Ha nem is nagyon szóltak a közönséghez, az előadásban nem lehetett kivetnivalót találni. Brian hangja még mindig gyönyörű, és ő maga is. Annyira jó ránézni, szinte ragyog. Azt viszont nem hittem volna, hogy az első sornak is van hátránya. A Hodokvason hiába álltam viszonylag elől, a színpad magassága és távolsága megakadályozta, hogy igazán közel érezzem magamhoz a rajta állókat. Itt viszont tényleg ott énekelt Brian, közvetlenül előttem. Nem karnyújtásnyira, de azért nagyon-nagyon nem messze.:-)

Ez pedig zavarba hozott. Hú, de még mennyire! Azt sem tudtam, hova nézzek. Tudom, hogy Brian nem figyelte, mit csinálok, mégis kicsit hülyének éreztem magam, hogy folyamatosan bámulom. Persze ő a frontember, így a nézők 90%-a úgyis rajta legelteti a szemét, de ez a tudat sem győzött meg, hogy nyugodtan elengedhetem magam. Csínján bántam a videózással is, nehogy engem is rendre utasítson. A felvételeimen is érezni az enyhe zavartságot, ahogy néha elkapom a kamerát Molkoról, majd újra és újra visszatérek hozzá. Így volt ez a tekintetemmel is, ha éppen nem hunytam be a szemem. A zene élvezete gyakran kiváltotta belőlem ezt a reakciót, de általában ilyenkor gyorsan kinyitottam, hogy lássam, megvan-e még Brian.:-)

Ezúttal egy olyan számot sem játszottak, amit nem szeretek, ha a For What It’s Worth és az Ashtray Heart nem is a legjobbjaik, de ezerszer élvezhetőbbek, mint pl. a Drag, amit az előző turnén nem bírtak levenni a műsorról. Rajtuk kívül csak tökéletes számok hangzottak el. A gyönyörű Special Needs, Follow the Cops Back Home, Soulmates és Song to Say Goodbye mellett a pörgős Every You Every Me, Special K, Battle For The Sun, Meds, valamint a kirobbanó The Never-Ending Why tették az estét egyre szebbé, amit ráadásként az Infra Red, The Bitter End és a Taste In Men zárt le. Steve Forrest szokás szerint enregiával látta el a bandát, bizonyítva, hogy helye van a „nagy öregek” között. Stefan mostanában leginkább durcás arccal játssza a basszust, talán, hogy ellensúlyozza Molko mosolygását, ami sajnos ezúttal szintén nem volt jellemző. Szóval most mindenki komoly volt, ám annál szuperebb. Tényleg, semmi rosszat nem tudok mondani…Talán kicsit több fényt adhattak volna a zenekarra, és akkor jobban sikerültek volna a videóim. Csúnya technikusok!

Videók