Rendesen megszenvedtünk az első sorért, de ha azt mondom, megérte, akkor még visszafogottan fogalmazok. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez volt életem legjobb Placebo koncertje, amit  a tizenkét órás várakozás, a rengeteg agresszív baromarc zavaró magatartása és az Editors borzalmas előadását követő egyre fokozódó kimerültség ellenére képes voltam tőlem szokatlan intenzitással végigtombolni.Totál megőrültem, de tényleg.:-)

Pedig a Manic Street Preachers távozása után már nagyon közel voltam ahhoz, hogy elaludjak állva, mivel nem csupán a fárasztó nap, de az előző éjjeli pihenés hiánya is egyre nagyobb hatást gyakorolt a közérzetemre. Aztán megszólalt a Kitty Litter, én meg juhuhuuuj, de felébredtem! Brian energikusnak és jókedvűnek tűnt, egyáltalán nem látszott rajta a betegség. Mindenki nagy örömére végig eszméleténél maradt, ami azért jól jön egy koncerten.:-) Üdvözlésként mondott valamit, aminek a vége az volt, hogy „Budapeszt”, az elejét nem értettem. (Jól van, na, már benne járok a korban, romlik a hallásom…)

Az Asthray Heart tulajdonképpen egész buli élőben, ha kicsit gagyi is, legalább nem unalmas, lehet rá mulatni rendesen. Most még kevésbé zavart, örültem, hogy nem maradt el a koncert, így minden szám ajándék volt. A teljes setlist itt látható:

Kitty Litter

Ashtray Heart

Battle For The Sun

For What It’s Worth

Soulmates

Speak In Tongues

Follow The Cops Back Home

Every You Every Me

Special Needs

The Never-Ending Why

Breathe Underwater!!!!!!

Meds

Come Undone

Special K

Song To Say Goodbye

Infra Red

The Bitter End

Taste In Men

Már régóta terveztem, hogy felveszem az Every You Every Me-t, de mindig letettem róla,mert féltem, hogy elrontaná az élvezetet. Most viszont rögzítettem,jeeeeeeeeeeeeeee! Kamerázás közben is lehet őrjöngeni, max a felvétel olyan lesz…amilyen ez is lett.:-)

Most kimaradt a Devil In The Details, de helyette hatalmas meglepetésként eljátszották a Breathe Underwater-t, úgyhogy nincs okom panaszra.  Megint sokan úgy találták, hogy hideg, meg személytelen volt a műsor, aminek én ismét az ellenkezőjét éreztem. Engem nem zavar, ha keveset beszélnek, vagy mindig ugyanazt mondják. Amíg a dalok közben érzem a lelkesedést, és látom Brian arcán, hogy mindent belead, addig boldog vagyok. És most is elég közelről szemléltem ahhoz, hogy kijelenthessem, szó sem volt hidegségről. Kaptunk rengeteg mosolyt, és mikor Molko közölte, hogy őszintén örül, hogy itt lehet, kicsit összenevettek Stefannal, ami nagyon bájos volt. Hát igen, mi is örültünk, hogy a gondok ellenére eljöttek hozzánk. Ja, és elhangzott, hogy milyen csodás közönség vagyunk, ami lehet, hogy nem egy fantáziadús gondolat, de úgy éreztem, komolyan gondolja. Nyilván látta, hogy milyen kirobbanó a hangulat. ( Azt azért remélem, hogy a másokat ütögető, néha szabályosan fojtogató állatokat kevésbé vette észre.) Nekem nagy szerencsém volt, nem bántott senki. Néha nekinyomtak a kordonnak, de ez elkerülhetetlen egy ekkora tömeg előtt álldogálva. Annak ellenére, hogy figyelmeztettek, hogy Brian oldalán veszélyes lesz a helyzet, végül mégis jobbról kellett kiszedni a barátaimat, mert már nem bírták elviselni, hogy fizikailag bántalmazzák őket.

A ráadásra egyébként már totál bekattantam, remélem, senkit nem ütöttem agyon a hajammal.:-) Amikor láttam, hogy Brian mosolyogva néz az irányunkba, a hangulatom csak fokozódott, visítottam, mint az állat. (Azt a körülöttem állók már biztos eldöntötték, hogy pontosan melyik.)

Utána jó ideig részegnek éreztem magam, és úgy is viselkedtem.:-) Ráadásul a cipőm talpa levált, így a járásom is bizonytalan lett. (Gyanús, gyanús ez a sok egybeesés…vajon mit süthettem bele abba a fránya csokis muffinba, amit a várakozás során fogyasztottunk? )

Ja, és azt nem tudja valaki, mit dobtak fel még a koncert elején a színpadra, amire Brian olyan érdeklődően nézett?:-) Valami fényes izé volt, el nem bírom képzelni, mi lehetett.

 Némi videó:

Kitty Litter

Soulmates

Speak In Tongues

Breathe Underwater

Come Undone

Every You Every Me

Véééége