(Az előzményekhez kattints IDE!

Eljött hát a nagy nap, amit a kelleténél korábbi ébredéssel kezdtünk, mivel még nem tudtuk, mennyi időbe telik majd, amíg későbbi nagy szerelmem, a 189-es busz elszállít minket a Millenium Hotelhez. Ha azt mondanám, nem féltem őrülten, akkor viccelnék, de egy ilyen komoly bejegyzéshez nem illene a jópofáskodás. (Ha!) Na, meg amúgy sem lenne az olyan mulatságos, nemde?

...

Miről is beszéltem? Ja, igen. London, munka, para, egyebek. Szóval... Első lépésként el kellett jutnunk az Orchard Street/Selfridges nevezetű megállóig, ami mérsékelt kihívást jelentett egy olyan buszon, ami bemondja és ki is írja az összes megállót, ráadásul még arról is ötpercenként tájékoztatja szeretett utasait, hogy éppen melyik irányba tartanak. Az angol nyelvlecke kazettákat idéző kiejtésű kellemes női hang beépült reggeleinkbe, mint hím horgászhal az ő imádott párjába.*

Bár egyelőre nem pályáztunk a hónap dolgozója címre, mégis gyomorforgatóan strébernek tűnhettünk, amikor a szükségesnél kicsit korábban érkeztünk jövendő kínjaink helyszínére.

 Miután megtaláltuk Gitanát, az egyik vezető housekeepert**, majd megkaptuk a megfelelő tájékoztatást, kezdődhetett is a móka. Három fizetés nélküli tréningnappal kezdtünk, melyek során elvileg bevezettek bennünket a szobatakarítás tudományába. Első két "tanulós" napomon egy Diana nevű kedves lánnyal voltam, aki bemutatkozáskor azonnal leszögezte: "Áj nó gúd Englis." Ezzel csekély angoltudására kívánt utalni, és mint később kiderült, nem a túlzott szerénység beszélt belőle. E sajnálatos körülmény jópár félreértéshez vezetett, amikor ugyanis azt mondta "Put it in dö kabord!", a következőket érthette alatta:

1.Tedd be a szekrénybe!

2. Vedd ki a szekrényből!

3.Vidd a szemétledobóba!

4. Hozd el a raktárból!

5. Sütöttem csokis muffint.

Nem csak rá volt jellemző ez a szint, de a személyzet igen jelentős részére. Egy másik többértelmű mondat, ami gyakran elhangzott ottlétünk alatt, a "Jú klín disz rúm?" Ez jelenthette azt, hogy:

1.Most ezt a szobát takarítod?

2. Ki fogod takarítani ezt a szobát?

3. Kitakarítottad ezt a szobát?

4. Hány muffint kérsz?

Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az igeidők és segédigék igenis jók valamire. Hiányuk fájt, mint egy késő esti találkozás a texasi láncfűrészessel. Ilyen körülmények között nehéz volt követni a "tréner" által adott instrukciókat, amik ráadásul igen gyakran ellentmondtak egymásnak. Azt hinné az ember, hogy a takarításra vonatkozó egységes rendszer kialakítása egy szállodán belül talán nem lehetetlen küldetés, a Millenium Hotelben ez mégsem sikerült. Lehet, hogy kell használni tisztítószert az üvegfelületekhez, lehet, hogy csak vízzel kell letörölni őket, de az is elképzelhető hogy  egy ecettel átitatott hörcsögöt kell hozzájuk dörzsölni. Ki tudja? Ha megkérdeztünk három embert, úgyis háromfélét mondtak. A Dianával töltött idő alatt így enyhe káosz alakult ki a fejemben, ami idővel kicsit rendezettebb formát öltött, de azért mégiscsak káosz maradt. Harmadik tréningnapomon Ana Maria, egy spanyol nő volt a párom, aki igazi felüdülést jelentett. Nem csak beszélt angolul, de rendesen el is magyarázta a dolgokat, így máris egy hangyányit okosabbnak éreztem magam.

A személyzet többi tagjával való megismerkedés után világossá vált, ha  egy angolversenyen nem is lenne érdemes elindítani őket, a Millenium Hotelben dolgoznak a világ legkedvesebb emberei. A színes (lengyel, magyar, román, litván...stb.) társaságból akárkivel összetalálkoztunk a liftben, mind őszinte érdeklődéssel kérdezték hogy vagyunk, bírjuk-e a munkát, nehéz napunk lesz-e. ("Busy day?") Az ebédlőben egészen különleges hangulatot teremtett a különféle nemzetek nyelveiből összeálló hangzavar, amibe néha a housekeeperek telefonjainak egyencsörgése vegyült.

Hiába volt azonban kellemes a környezet, a munkával kapcsolatban igaza volt Patricio-nak. Nem tudom, hogy létezhet-e ember, aki ezt hosszú távon bírja, de ha igen, őszinte csodálattal adózom az illetőnek. Túlbecsültem magam, amikor azt hittem, emellett még érdemi városnézésre is lesz energiám, még egy nyamvadt kis séta is soknak bizonyult folyamatosan fájó lábbal és derékkal, nem beszélve a kimerültség általános állapotáról. Reggelente zombival keresztezett robotnak éreztem magam, és mindig meglepődtem, hogy egyáltalán képes vagyok lábra állni. Persze, azért próbálkoztunk, és mikor nem húzódott el  extrém módon a munkanap, néha sikerült is teljesítenük egy-két tervezett programot.Amit dolgos hétköznapjainkon tettünk, nyugodtan illethetjük a "városnézés light" elnevezéssel. Ennek során ellátogattunk a pénzügyi negyedbe, megnéztük a Towert kívülről, utazgattunk a 11-es busz emeletén, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a főbb nevezetességekre.

A tréning végetértével szembesültem a ténnyel, hogy immár egyedül kell teljesítenem az elvárásokat. Ez az első két napon négy szoba kitakarítását jelentette, majd ez a szám fokozatosan emelkedett. Szombaton kezdtem meg önálló pályafutásomat a hotel falai között, és azonnal tudatosultak bennem a hétvégi munkanapok hátrányai. Ilyenkor ugyanis a vendégek általában sokáig aludtak, és bizonytalan ideig kint tartották a DND*** kártyát. Ez rengeteg üres órával járt, azt eredményezve, hogy akár három szobával is elmehetett egy egész nap, főleg, ha az ember kezdő volt. Vasárnap aztán vicces dolog történt. Ritával együtt lelkesen jelentkeztünk munkára, mikor kiderült, hogy aznap be sem kellett volna mennünk. Sajnos nem döntöttük el elég gyorsan, hogy mit is akarunk, ezért befogtak bennünket. (Ha időben rávágtuk volna, hogy "akkor inkább hazamegyünk", simán elengedtek volna. ) Úgy alakult azonban, hogy végül kaptunk öt szobát Ritával közösen, amiket nagy erőfeszítések árán be is tudtunk fejezni. Ugye, milyen jó munkásemberek vagyunk? Akkor is húzzuk az igát, amikor nem lenne kötelező.

Hipp-hopp, el is jött a két szabadnap, amit már úgy vártam, mintha húsz éve güriznék egyfolytában. Hétfőn Notting Hill túrát tartottunk, meglátogatva az azonos című film legjelentősebb helyszíneit. Ma már semmi sem az, ami a forgatás idején volt, például William lakásának kék ajtaja is feketére változott. Ha használtuk a fantáziánkat, azért fel tudtuk idézni a filmbeli képeket egy-két ismerős sarokra pillantva. Notting Hill Camden mellett második kedvencemmé vált  hangulatos utcáival, amiket színes házikók határoltak. Tényleg olyan, mint egy kis falu a nagyvároson belül.

Sajnos a híres Portobello  Road Market-ről ezúttal lemaradtunk, de később azt is pótoltuk.

Másnap végre megnéztük a Towert belülről, ami állati élvezetes volt. A Traitors' Gate láttán rögtön az Elizabeth egyik jelenete ugrott be, mikor szegény I. Erzsébet kénytelen ezen a kapun keresztül behajózni a  területre. A népet terelgető és szórakoztató Yeomen Warderek**** mellett az egyik legviccesebb dolog Bloody Tower-beli szavazás volt arról, hogy III. Richárd, vagy esetleg VII. Henrik tette el láb alól az ifjú hercegeket. Miket ki nem talál ez a fránya utókor!

Szegény hollókat sajnáltam csak, amik  szárnyproblémáik miatt idétlen ugrándozásra kárhoztattak. A szabadság sajnos hamar véget ért, mi pedig készülhettünk az újabb megpróbáltatásokra.

Folyt.köv...

*Házi feladat: utánanézni ennek a fura hasonlatnak.:)))

**Közvetlen feletteseink, akik a szobákat ellenőrizték. Elvileg lehetne szobaasszonynak fordítani, de mivel férfi is volt köztük, ezt nem tartanám szerencsés ötletnek.:))

***Piros kártya, Please Do Not Disturb felirattal. Ha kint volt az ajtón, nem volt szabad bemenni, de még kopogni sem.

****Olyanok mint ő: